Hogyan ünneplik a karácsonyt Európa-szerte?

Tartsunk egy kis ünnepi európai körutat, és nézzük meg, melyik országban mik a karácsonyi szokások? Ezzel a bejegyzéssel könnyen ünnepi hangulatba kerülünk!

A karácsony Európában

Európa sokszínűsége elvarázsol minket, mivel minden egyes ország egy kulturális színfolt. Azonban ha végignézzük a karácsonyi szokásokat, akkor megláthatjuk, hogy az egyedi sajátosságok mögött ugyanazok a szimbólumok és rituálék lappangnak. Miért? Mert az Európai kultúra egy tőről fakad, és a különböző keresztény vallások alakították a népszokásokat. Éppen talán csak a protestáns és a katolikus szokások mentén találhatunk eltéréseket, de már ezek is egyre jobban összefolynak.

 

Ez azonban nem jelenti azt, hogy az európai kultúra egy nagy massza lenne. Nézzük csak meg, hogy az egyes országokban hogyan ünneplik a karácsonyt, mik a sajátosságok, hol lappanganak a különbségek. Nekünk például Spanyolország a kedvencünk, de hát ezen nem szabadna meglepődni. 

A svéd Mikulás

Kezdjük is a sort Svédországgal. Európa északi tájai nem csak varázslatosak, de az északi fénnyel megvilágított fehér hegyek mellett a skandináv kultúra öröksége is rendkívül izgalmas. 

Mit tudunk  például a svéd Mikulásról, Tomtéról? Igazából kétféle magja van a Mikulásnak az északi kultúrban. Az egyik összefolyik Svédországban a finn Mikulással, Joulupukkival, akinek a neve bakkecsként jelent. Az északi skandináv mitológiában ő Thor istenre emlékeztet, akinek nagy szakálla, piros ruhája volt, és bakkecskék húzták a szánját. Ő a mennydörgésnek és a tűznek a parancsolója. Thor isten alakja összemosódott a mi Mikulásunkkal, mikor a kereszténység elterjedt Észak-Európában. Legalábbis ezt mutatja, hogy Svédországban karácsonykor kecskeszobrokat szoktak állítani a városok főterén. Az általunk ismert Mikulás mai képére is hathatott az északiak legendavilága. Kissé formálták a mi Mikulásképünket is. Svédország protestáns ország, így a Mikulás nem december 6-án, hanem szenteste érkezik. Azonban egy másik, kedves kis lény is jelen van a mondavilágban, és ő hozza Svédországban az ajándékokat. Ő Tomte, a skandináv mondák házakat és kerteket, állatokat őrző manója. Ő ajándékot vár el a szolgálataiért, méghozzá vajas-mandulás zabkását.  

 

Írország, ahol sörrel várják a Mikulást

Írországban karácsony előestéjén, tehát szenteste kenyeret és tejet szoktak kitenni az asztalra. Sőt, ilyenkor nem szokás bezárni az ajtót sem. Hogy mi ennek az oka? Így várják Szűz Máriát és Szent Józsefet, akik karácsony este szállást kerestek. 

A gyerekek Írországban zsákot raknak ki a Mikulásnak, Father Christmas-nak, hogy legyen mibe tennie az ajándékokat. Az asztalon pedig rétes és egy üveg sör várja az agg apót, de ezen kívül ha szerencsés, olykor még egy pohár számára kikészített whiskey-t is felhörpinthet. Jó szokás, nem igaz?  

mikulás

Olasz karácsony: boszorkány és lencse

Az olaszok esetében a karácsonyhoz még boszorkány is kötődik. Méghozzá egy Strega Buffana nevű banya, aki a hiedelmek szerint karácsony másnapján, azaz 26-án este meglátogatja a gyerekeket. Akik jók voltak, azoknak nincs mitől félniük, hiszen édességet, finomságokat kapnak a boszorkánytól. A rosszak azonban csak szénre számíthatnak. 

A lencse pedig nem csak a mi karácsonyi ünnepkörünk fontos szereplője. A barátok szárított lencsével szokták meglepni egymást, és ebből levest készítenek maguknak. Miért? Mert a lencse nem csak nálunk hoz szerencsét, hanem más népeknél is, hiszen kicsi, lapos szemekből áll, melyek pénzre emlékeztetnek. Ez az oka annak, hogy a mák és lencse karácsony és szilveszter környékén bőségszimbólumként megjelenik az európai népszokásokban. 

Karácsonyi babona Szlovákiából

Szlovákiában a karácsonyfa alatt nem csak ajándékokat találunk. Egy tál is oda kerül. Miért? A tálban pénzérméket, fokhagymát, kenyeret, cipót gyűjtenek, és addig nem veszik ki a fa alól, amíg azt le nem bontják. Ez is a következő évi bőségre és szerencsére utal, azt megidéző babonák egyike. Ahogy az olaszoknál és nálunk megjelenik a lencse, a szerencsét hozó alma, vagy épp a védelmet jelentő dió, úgy jelenik meg szomszédainknál a pénz és a cipó a bőség, a fokhagyma pedig az egészség jelképeként. 

A német szenteste: Weihnachten

Németországban az ünnep 24-én kezdődik, méghozzá Betlehemes játékkal. Ez a szokás nagyon hasonlít a magyarországi betlehemezésre, hiszen ilyenkor házról-házra járnak a gyereke, és rövid színdarabot mutattak be. Minden bizonnyal német közvetítéssel jelent meg nálunk ez a szokás. Németországban Szenteste tizenhárom féle ételt tesznek az asztalra.  Az alma, a gesztenye és a dió mellett tököt és narancsot, szőlőt és szilvát, fokhagymát, mákot és mézet is találni lehet a hozzávalók között.  Magyarországhoz hasonlóan a fokhagyma a rontás ellen véd, ahogy a dió is. Az alma az egészséget szimbolizálja, a mák a bőséget. A méz pedig megédesíti az életet, boldogságot hoz. 

Magyar hagyomány: az első magyar karácsonyfa

Nézzük meg hazánkat is egy pillanatra. A karácsony itthoni ünneplésével kapcsolatban talán az a legérdekesebb kérdés, hogy ki állította az első karácsonyfát hazánkban és mikor. A legpontosabb és alátámaszthatóbb forrás alapján Brunszvik Teréz, az első óvóda megalapítója volt az. 1828 karácsonyán állított karácsonyfát, melynek hagyománya a XVIII. századi Németországból ered. A díszes fenyő az örök életet, ez által Krisztust jelképezi, ezért kezdtek el az elzászi templomokban örökzöldeket elhelyezni karácsony körül az oltárnál. 

Karácsony Spanyolországban

Spanyolországban ahány féle tájegyég, annyi féle szokás fedezhető fel karácsony tájékán. Galíciában például Apalpador látogatja meg a gyerekeket. Ő egy óriás szénbányász, aki valahogy egyszerre hasonlít Szent Miklósra és az olaszok boszorkányára. A gyerekek persze nagyrészti finomságokra és kisebb ajándékokra számíthatnak tőle. Baszkföldön a bogyóba öltözött Olentzero jelképezi a karácsonyt. Ő is ajándékokat hoz a gyerekeknek karácsony este. 

Ételek szempontjából egy édesség, a királyok tortája izgalmas számunkra, ha Spanyol karácsonyról van szó. Ennek a neve  roscón de reyes.  Krémmel töltött édes briós-szerű sütemény, mely köralakú, és kandírozott gyümölcsökkel van megszórva. Nevét a három királyokról kapta. 

Ezzel a bejegyzéssel kívánunk kellemes karácsonyt minden kedves vásárlónknak!